Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

 Akik otthon vannak a nemzetközi pop-rock világában,azok bizonyára jól ismerik Kelly-t. A 28 éves amerikai énekesnő 2002-ben debütált,mikor megnyerte az American Idol (a magyar Megasztár amerikai megfelelője) 2002-es, első évadját. Eredetileg mint popénekes adta ki első albumát 2003-ban, a Thankfult. Multi-platinummá vált második albumán, a 2004-es Breakaway-en már inkább a pop rock-irányultságú zenéhez közelített. Clarkson harmadik albuma, a My December 2007. június 26-án jelent meg. A Sony Music szerint Clarkson eddig 18 millió albumot adott el világszerte. Kilenc kislemeze került be a top tíz listába a Billboard Hot 100-on. Első három albuma 9,5 millió példányban kelt el az Egyesült Államokban.

2008-ban a VH1 az új évezred 10 legszexibb nője közé választotta, a nyolcadik helyen végezve. A huszonnyolcadik helyet érte el a VH1 Top 30 Hottest Rock Front Woman listáján. 2008-ban ő az egyike a 10 legtöbbet szereplő előadóknak a felnőtt kortárs rádióban. Az elmúlt 3 év alatt állítólag magánéleti gondok,szerelmi csalódás okán szedett fel magára csaknem 20 kilót,de ő ezt minden egyes alkalommal tagadja. Sőt egyenesen reklámot csinál duciságából,mert szerinte nem az alakja ciki,inkább az a szánalmas,hogy a csontosra aszalt szilikoncicákhoz szokott popipar állandón az ő kilóival van elfoglalva.    „Sokan bántanak a súlyom miatt, de ez az ő problémájuk, nem az enyém. Én így is boldog vagyok. Nem próbáltam soha fogyni, de hízni se. Csak úgy vagyok. Egy énekesnő csak vékonyan lehet eladható?  A zenei sikereim nem ezt bizonyítják. Szánalmas,hogy a dalaim helyett mindig a méreteimmel vannak elfoglalva. Ez a férfiakra és rám tartozik nem a firkászokra...”

Nos nem kérdés,hogy teljesen egyetértek a hölggyel,én sem értem,hogy miért kell egy dundi hírességnél mindjárt azzal foglalkozni,hogy le kéne fogynia,mert különben számára eljön a „világvége”. Ez hülyeség. Ez pont olyan,hogy minden énekes legyen vagy fehér vagy fekete.. „Test rasszizmus” ez nem más. Amennyire színes a zenei élet,annyira színes karakterekre van szükség. Kifejezetten utálom a megcsinált sztárokat,akiket valakik vagy valaki megálmodik,de az előadóművésznek nincs semmi egyénisége,ha meg van,azt a managere teljesen elnyomja és állandóan a saját íze szerint korrigálja. Tegnap pl. mikor belenéztem a szépségkirálynő választásba,egy pillanatra megint fel kellett nevetnem. Azt mondja az egyik műsorvezető: "A lányoknak keményen kellett dolgozniuk azért,hogy bejussanak a legjobbak közé."  Micsoda? Ja én azt hittem,hogy aki a legszebbek közé tartozik,annak semmit se kell dolgoznia azért,hogy ezt észre is vegyék. Mert,ha kell,akkor nem is olyan szép. És igaz is,mert,ahogy elnéztem ezeket a lányokat,nem tagadom csinosak voltak,dekoratívak,de holt egyformák,mintha testvérek lettek volna. Talán 2-3 olyan lányt láttam,akinek van valami egyedi bája,karaktere,a többi szóra se érdemes. Ha egy forró nyári napon kimegyek az utcára,fél órán belül 10 olyan lányt találok,aki mind szebb,mint a szépségkirálynő jelöltek. Persze tudom,hogy a szigorú szakmai szabályoknak,mint a testsúly,csípő,derék,fenék,has méret nem felelnek meg,de összességében sokkal szebb lányok mászkálnak az utcán,mint akiket láthatunk egy ilyen erőltetett versenyen.

De visszatérve az amerikai énekesnőre Kelly Clarkson-ra. Én nem írnám le,mert nem szakmai,hanem férfi szemmel nézem a külsejét. És látok benne fantáziát nem is keveset. Azért valljuk be na:sok férfi megpaskolná a méretesre hízott popsiját és nem lenne kétségbeesve,ha a párnás combjai közé szorulna a feje. Vékonyan is csinos volt,de így is az. Ahogy stílust váltott a zenéjében,úgy miért ne válthatott volna alakot is. Jó kis testes "Transformer" lány. Sexy fit girl to sexy fat girl! Kedvemre való. Adnék is neki egy tábla csokit,had örüljön....

free image host free image host free image host free image host free image host free image host free image host free image host free image host free image host free image host free image host free image host free image host free image host

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...Nem ártana kicsit rácsapni arra a nagy popóra....

A bejegyzés trackback címe:

https://zsircsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr42003497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tbea89 2010.05.15. 00:04:02

Tetszik, hogy ilyen a hozzáállása (ha őszintén mondta ezeket)! Szerintem igazán jó énekesnő és szép arca van, miért ne engedhetne meg magának pár plusz kilót? :) A sajtó persze nyilván szétalázza... ami nagyon szomorú :(

Amati 2010.05.15. 06:14:05

én se bírom nézni a szépségkirálynő választást, pont ezt szoktam mondani, mint te, hogy annyira egyformák, hogy a harmadik után már unom...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.15. 18:39:21

Zsííííír! Imádnám ha többet is megmutatna,

kukikaa1986 2010.05.18. 22:17:15

Egyre engedékenyebb hangon ír a kedves blogíró...

Ilovechubbygirl 2010.05.18. 23:22:10

Engedékenyebb? Hogy is tetszik érteni?

kukikaa1986 2010.05.31. 23:36:47

Engedékenyebb a soványsággal. Azt gondoltam eddig ugyanis, semmiképp sem -esetleg kivételese esetben- tartod elfogadhatónak a csontos(abb) nőket, de ebben az írásban már feltűnően sok megjegyzés utal arra, hogy talán ez nem is így van.

Ilovechubbygirl 2010.06.01. 20:22:08

Kedves kukikaa1986!

Akkor engem félreértettél a blog mondanivalóját illetően. Én nem mondtam,hogy nem tartom elfogadhatónak a vékony nőket. Én elfogadom őket is,csak nem vonzódom hozzájuk. Én nem ellenük írom a naplót. Én az ellen írom,hogy a divat,a szépségipar és a szex világa ne rekessze ki a telt vagy ha úgy tetszik hájas lányokat és ne akarja őket megváltoztatni,lefogyasztani. Ha valaki mindig is vékony volt,nekem eszem ágában sincs őt hízásra ösztökélni vagy leszólni azért,mert ő vékony. Tiszteletben tartom és el is ismerem,hogy a karcsúság is szép és sokaknak ez tetszik. Amit viszont elutasítok: nem tűröm,hogy a testesebb nőket alacsonyabb rendűnek tituálják és állandóan fogyókúrákkal ba*ogatják őket. Én ugyanis a husi nőcikhez vonzódom,imádom őket és a személyem elleni támadásnak veszem,ha a szépségüket nem ismerik el!!! Tehát egyáltalán nem vagyok engedékeny. Én azt szeretném,ha a két nőideál fele fele arányban és egyforma tekintéllyel bírna a közízlésben!!!!! Akkor nyugodt lennék és nem is írnék naplót,mert nem kéne.
Szóval nem kell aggódnod,mert rajongom a hurkás csajszikért! Nekem szexik és valóban azok is,bárki bármit is mond..
süti beállítások módosítása