Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

 

Visszavonhatatlanul itt a nyár és elérkezett a bikiniszezon is,amiről már korábban is sokat írtam. Sajnos a kedvesemmel még nem tudjuk kihasználni a nyár adta lehetőségeket,a szabadság még másfél hónapot várat magára. Szombaton,azért sikerült kimozdulnunk és pár órát a szabadban töltenünk. Egy nagyon hangulatos vidéki  csárda kerthelyiségében vacsoráztunk,mikor újfent sikerült rádöbbennem arra,hogy bizony a boldogsághoz és kiegyensúlyozottsághoz elkerülhetetlen az élet "bűnösebb" örömeinek megtapasztalása. Végignézve a vendégeken,azonnal megállapítottam,hogy igazuk van azoknak a szakembereknek,akik azt mondják,hogy a magyarok elég egészségtelenül élnek és a többségük túlsúlyos is. Ez egy elég rossz "statisztikai" háttér,ami nehezíti a blogom mondanivalójának elfogadtatását. Mert ugye elsőre úgy tűnhet,hogy én az egészségtelenség,a betegség és elhízás mellett törtem lándzsát,ami nem igaz. Egy átlagos,manipulálható olvasó ezt gondolja. Joggal hiszi,mert sok oldalról félre van vezetve.. Ha azt nézzük,hogy abban az étteremben voltak 100 kilós nők és 130 kilós férfiak is,akkor nagyon nehéz nekem itt a husi nők mellett érvelnem. Hisz Magyarországon nagyon sok igazán túlsúlyos , kövér ember él egészségtelenül,betegségeket halmozva,ami a közmédiában rémképként van a teltebb lányok előtt feltüntetve. Aki ért a marketinghez,az tudja,hogy minél sarkosabb és szélsőségesebb egy reklámcél megfogalmazása,annál szélesebb réteget lehet meggyőzni a reklám tárgyának értékéről. Biztosan sokan találkoztatok már csodagyógyszerekkel,amikről azt állították,hogy a bütyök és a magas vérnyomás ellen is egyformán hatásosak. Ugyanígy működik a vékonyság kultusza is. Ha csak a kövér embereknek szólna az üzenet,akkor sokkal kevésbé lenne ilyen sikeres ez az irányzat. Mennyivel jobb egy topmodellhez mérni a "hétköznapi"  nők testét,mennyivel jobb azt mondani,hogy 3 kiló túlsúly ugyanolyan egészségügyi kockázattal jár,mint 10-20 vagy 50. Így aztán garantált a jóval nagyarányúbb célközönségi lefedettség. Így aztán teljesen mindegy,hogy 60 80 vagy 120 kilós vagy,egy kalap alá kerültél,mert,ha már fellelhető nálad a zsírszövet, azonnal skatulyába zárnak.  Tehát nekem több okból is nehéz a dolgom,hisz itt van egy aggasztó jelenség,hogy a magyarok,meg úgy általában a fejlett országok polgárai elég egészségtelenül élnek,sok az elhízott,beteg kövér ember,ami ellen valóban tenni kell. De a nemes célokért küzdő egészségkampánynak a partvízén evezik az ocsmány vékonyságimádat is,ami egy legitim célt kihasználva torzítja a fiatal nők és férfiak ízlését,önbecsülését. Szánalmasabbnál szánalmasabb külsejű nők rihegnek-röhögnek a tv-ben müzlit majszolva,idétlenül ugrálva,mintha a tökéletes vonzerő megtestesítői lennének. Jóképű férfiak csorgatják rájuk a nyálukat,mintha egy jó pasi,már csak akkor érezhetné magát annak,ha kizárólag ilyen nők társaságát élvezi. Ez egy plasztikus,számító,szintetikus világ,aminek semmi köze nincs a valódi szépséghez,semmi köze nincs a természetességhez,a buja vágyakhoz,igazi szenvedélyhez. Egy terminátorban több vonzerőt találok,mint pl. az újdonsült magyar szépségkirálynőnkben. Egy robotnak is lágyabbak a vonásai,mint ennek a sok hosszú fejű,csontos lábú,létratestű nőnek,akikért nekem is rajongnom kéne. Egyébként,amikor ezt írom nem vagyok zaklatott, teljesen nyugodt az érzelmi állapotom. Csak muszáj szétaláznom ezt a visszataszító jelenséget,mert mindenki olyan megalkuvó és behódoló,hogy ezt valamivel kompenzálni kell. És kompenzálom is. A sok husi,hurkás nő,akiket az oldalamon találsz,kivétel nélkül választ képeznek a sok "anorex lényre",akik a tökéletes szépséget képviselik. Mi abban a jó,ha a kedvesem nem hetvenvalahány,hanem ötvenvalahány kiló? Nem tudom mi lenne abban jó,ha nem vihetném el egy magyaros csárdába és nem tudom,hogy mennyire lenne élvezetes vele a szex az izgató párnácskái nélkül. Az optimális közfelfogás valahogy így szólna: Tegyünk meg mindent a túlsúlyos,kövér emberek fogyásáért,de tegyünk meg mindent azért is,hogy a egészséges husi nőket szexuálisan,esztétikailag a médiában is elismerjék. Ez lenne az optimum pont,ami persze sok ember érdekét sértené. Ezért ez csak utópia. De törekedni egy álomra: sosem hátrány...

 

 

Végezetül a tökéletes fogyás szerintem. Szerinted?

 

Nem kattintottam oda, mégis tudom a választ. Mert mit is ábrázol ez a remekmű? Rövid 5 másodperces szakmai elemzés után megállapítható,hogy az ultragyors fogyás titka:

Végy "50 kiló csajt” és a szomszédasszony farmerját...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zsircsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr311171943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Treff 2009.06.10. 08:47:31

Egy párszor már felnéztem ide. És igazából a kis vicces, érdekes cikkeidtől a hányinger kerülget. Félre ne értsd, nem azért mert bajom lenne a duci, husi lányokkal. Hanem azért, mert pontosan azt csinálod a vékony lányokkal, amit szerinted a média, a közfelfogás csinál a ducikkal. Lehet gebézni, csontkollekciózni, anorexiásozni...csak ez szimpla bunkóság. Ők is ezt csinálják...jó, csináld te is. Semmivel sem vagy különb nálluk. Egy vékony lányt is lehet szeretni. Nem minden vékony lány buta pláza cica. Van aki nem tud egyszerűen hízni. Tudod, hogy milyen rosszul eshet egy vékony lánynak amiket írsz? Persze, legyen mindenki duci. Az önző kis világodban biztosan jó lenne. Általánosíts csak. Nekem nem tetszenek a duci lányok, de én nem vagyok akkor sem az "átlag". Kikérem magamnak, hogy ugyanoda sorolsz, mint a nyálcsorgató hülyegyerekeket. Nekem ez az ízlésem. Különbözőek vagyunk. Sose bántanék egy lányt azért, mert duci. De nehogy már csak azért kellje ajnároznom, mert nem vékony. Milyen természetes...kinek mi. Miből gondolod, hogy kevesebbet érnek a véknyak? Nagyon is tud szeretni egy vékony lány is, és nem tapasztaltam volna, hogy bármi hátránya lenne annak, hogy egy vékonnyal járok. Azért remélem nem bántottalak meg a kritikámmal, nem gonosz szándék vezérelt, csak hogy legyen már végre ellenvélemény is. Mert úgy vettem észre, hogy ide csak az jár aki a duci lányokat szereti. És persze ezzel sincs baj, csak ne essetek át a ló másik oldalára. Ha ilyen erőszakosan védesz valamit, akkor az ellenszenvet válthat ki a jobb érzésű emberekből. További sok sikert az oldaladhoz!

ui.: a kezdés erősre sikeredett, lehet elvetettem a súlykot, azt sem bántó szándékkal mondtam, csak leírtam amit éreztem, de már nem alakítom át, mert síetek, bocs

Ilovechubbygirl 2009.06.10. 10:44:20

Kedves Treff!

Köszönöm a véleményed, de nem helytálló amiket írsz. Egyik oldalon a hányinger kerülget a blogtól, másik oldalról meg sok sikert kívánsz nekem. Ez nem férfias viselkedés. Szerintem vagy A-t vagy B-t mondj! Szóval engem nem kell kímélni, mert nem vagyok egy sértődős fajta. Sajnos nem vagy körültekintő olvasó, mert rosszul értelmezed az írásaimat. Te azt gondolod, hogy a vékony lányok ellen blogolok, mikor erről szó sincs. Én azok ellen blogolok, akik a vékonyságot próbálják ráerőltetni a testesebb alkatú lányokra, arra hivatkozva, hogy csak így lehetnek szépek és izgatóak. Tehát én nem akarom meghizlalni a vékony nőket, ahogy te értelmezted. Azt szeretném, hogy a vékonyak maradjanak vékonyak, a teltebbek meg teltek. Ennyi. De nem erről szól a divat, hanem arról, hogy minden nő legyen vékony, mert csak akkor ismerik el. Szóval én tisztelem és el is fogadom azokat, akik a karcsú nőket szeretik és tudom, hogy sok vékony nő van a világon, akiknek a szépsége vitathatatlan. Tehát mindenki megtalálja hozzá illőt. Viszont a túl nagy a nyomás a fiatalokon, miszerint az elitség karcsúságfüggő. Ez ellen pedig akkor is szót fogok emelni, ha szerinted ellenszenvessé válok. De ez alapvetően egy szex blog, filozófiai és szociológiai beütésekkel. Mivel én személy szerint a husi nőket kedvelem, ezért a vékonyakat nem emelhetem velük szexuálisan is egy szintre. A husi kategória ugyanolyan „szex ágazat”, mint pl. a leszbi, gruppen, nagy cicik, szőrös puncik, BDSM stb. Egy külön kategória, ami szerintem mesze nem a megérdemelt pozícióban van. Én ezt kívánom erősíteni és a teltebb lányokat titkon kedvelők kételyeit eloszlatni, amely kételyek igenis a mostani agresszív vékonyság ideálnak köszönhetők. Elmondásod szerint pontosan azt csinálom a vékonyakkal, mint amit a média a ducikkal. Tévedsz , mert akkor a naplóm tele lenne: „Hízzál, hogy szexi legyél! ” felszólításokkal. Írtam én ilyet valaha is?

Üdv: Lovechubby

Zsuchan 2009.06.10. 11:50:30

Hmmh... mire rá nem akadok böngészés közbe.
Érdekes olvasni a blogodat, elméleteid , érzéseid esetlegesen tapasztalataid.
A hétköznapokba általában azzal találkozok hogy a férfiak nagy része a playboy plakát baba lányokat ajnározza..persze ez nem fedi a valóságot ahány ember annyi féle..van aki a husit szereti van aki a csontit
"Ízlések és pofonok"
Abba teljességgel egyet értek hogy a média egy eltorzult képet ad az ideálról, az általános elfogadott "kinézetről" persze van mindkét irányba véglet, szélsőség..
Én pl kiskoromba nagyon vékony voltam de a tinédzserkor beköszöntével kissé gyarapodott test súlyom ^^ persze h tiniként azon voltam h minnél jobban lefogyjak.
Ugyan akkor mára úgy vagyok vele hogy akinek nem tetszem nem néz meg vagy ha igen akkor ő baja...na persze nem vagyok elefánt alkat de az általad taglalt Husi kategóriába bele esek éppen csak XD
Szóval jó olvasni a te nézeted, legalábbis nekem :)

süti beállítások módosítása