Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Bele kell kicsit erősítenem az irogatásba, mert lassan eljön az-az időszak, amikor újra lenge ruhákban láthatjuk a szeretett magyar nőket. Mielőtt még beindulna „ A hozd magad formába a nyárra kampány” előtte igyekszem ott „ártani” a fogyókúra szezonnak ahol csak lehet. Tudjátok, hogy micsoda a mai nőideál? A női test válsága. És az mi, hogy a többség még mindig csak a vékony nőket tartja szépnek? Az ízlés válsága. Igazán válságos időket élünk mostanság. Amikor van egy gazdaság, aminek a szereplői már nem képesek a korábbi teljesítményt felmutatni, akkor jönnek a megszorítások. Ettől persze még kevesebbet tudnak produkálni és a végén már a puszta lét se rentábilis. A modern demokráciák és a piacgazdaságok eddigi legnagyobb válságát éljük át. Afelé tendál a dolog, hogy a jövőben a nemzetállamoknak sokkal nagyobb hatáskörre lesz a nemzetközi pénzpiacok felett, mint eddig. Gyakorlatilag lemondhatunk arról, hogy klasszikus demokráciában fogunk élni, hisz bármennyire is szükség van a szigorításokra, ellenőrzésekre, korlátozásokra, valljuk be, hogy ezek a fogalmak nem a piacgazdaság, a szabadság és a teljesítmény puszipajtásai. A jövő demokráciája kissé diktatórikusabb lesz, mint a mostani. A diktatúra azonban már rég elért minket a divat, az életmód, az ízlés területén.
Elvileg senki nem mondhatja meg nekem, hogy melyik nő szép, melyik nem.
Elvileg senki nem mondhatja meg, hogy mit szabad enni, mit nem.
Elvileg senki nem mondhatja meg, hogy egy nő vékony legyen vagy kövér. Ellenben mindenki mondhatja, hogy ő maga mit szeretne választani. A demokrácia nem más, mint az egyén szabad döntése a saját sorsa felett és e döntés következményeinek viselése. A demokrácia nem arról szól, hogy az megszabja az életviteled, korlátozza a teljesítményed, merthogy a demokrácia nem más, mint egy játszótér, ahol a játéknak elvileg csak a törvények szabhatnak határt. Persze fenn lehet tartani a demokrácia látszatát úgy is, hogy törvényi erőre emeljük a diktatórikus elképzeléseket. Ha így folytatja a világ, akkor eljuthatunk oda, hogy majd törvény szabja meg, mit ehetsz, hogyan kell kinézned, mit kell venned és mit kell szeretned, sőt azt is, hogy mit kell gondolnod.. Természetesen mindezt olyan mázzal leöntve, hogy azt hidd: „a saját érdekedben” van szükség ezeket betartani. A diktatúrákban minden így működik… De nagyon elkanyarodtam a napló témájától. Annyi párhuzam mindenesetre fellelhető, hogy mikor a vékony női alak elérésére ösztönzik a hölgyeket, akkor valójában bizonyos érdekcsoportok jólétét próbálják ilyen formán fenntartani.. Ma már ott tartunk, hogy sok párkapcsolatban okoz problémákat a testképzavar és a „fogyimánia” A nők identitása teljes mértékben kezd széthullani, hisz már nem képesek eldönteni, hogy a férjüknek vagy a médiának kell-e megfelelniük. A dundi nők helyzete azért annyira bonyolult, mert egyik oldalon ott áll a pasi, aki azt mondja: „Ne fogyjál le kedvesem, szeretem, hogy van, mint fogni rajtad…” Míg a másik oldalon ott vannak az idétlen barátnők, vagy cikkek, műsorok, amik meg arra ösztönzik őket, hogy fogyjanak, mert csak karcsún lehetnek szépek.. Más felállásban ott van az idétlen pasi, aki ezt mondja a szép, arányosan husi párjának is: „Fogynod kéne kedvesem” - és hiába vannak más férfiak, akiknek úgy tetszene amilyen, hiába vannak rokonok, barátnők, akik szépnek tartják, ez a nő már csak egyet gondolhat: „ Fú, tényleg le kell fogynom, nem csak a média szerint vagyok csúnya, már a páromnak se tetszem ilyen ronda kövéren.” És van a husi lányoknak egy sajnos egyenlőre még kisebb tábora is, akiket abszolút nem izgat, hogy mit mondanak a női magazinok, ők jól érzik magukat a bőrükben és a pasijuk is odavan értük. Az utóbbi kategória a legkedvesebb számomra és szeretném, ha ez a tábor tovább duzzadna. A Rock and roll-ra annak idején a kommunisták azt mondták, hogy „lázadók”. Nyilván rám is és a hozzám hasonlókra is ezt mondják a trendkövetők, a fitness tanácsadók és modellstúdiók. De sajnos ezt mondja még sok kevésbé felvilágosult és befolyásolható átlagember, fogyókúrázni vágyó nő és azok a férfiak is, akik nem képesek elhinni,hogy vannak akik nem értenek egyet a divattal és nem azt tartják szexinek, amit felülről diktálnak, hanem csak az érzékeikre,ösztöneikre hallgatnak. Nekem az ösztöneim anno azt súgták, hogy nagyon rossz dolog, ha egy nőn nincs „fognivaló”, nagyon lehangoló, ha egy nő megszabadul ezektől a "finom" kilóktól és nagyon idegesítő a soványság kultusza, hisz ezzel a kis privát, részemről a világ legjobb ízlése ellen indítanak egész pályás letámadást. Azt meg én ugye nem hagyhatom,de nem ám. Ti se hagyjátok soha!
 
Kérdezem én,hogy:
- szabad még az emberektől pénzt elvonni?
- szabad még ezeknek a nőknek diétázni? Ez már kész dilettantizmus..
 

Majd ha elmúlik a válság:

A bejegyzés trackback címe:

https://zsircsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr161009666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása