Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Korábban már írtam, hogy az, aki felületesen ismer azt hiszi, hogy olyan férfi lehetek, aki bort iszik és vizet prédikál. Valóban teljesen ellentmondásosnak tűnhet, hogy míg saját magamnak kifejezetten a sportos, izmos formát tartom „kötelezőnek” addig a nőknél, vagy konkrétan annál a nőnél akit szeretek ennek pont az ellenkezőjét várom el. Vagyis azt, hogy legyen rajta felesleg az én ízlésem szerint. Persze ilyenkor felmerülhet sokakban a gondolat, hogy ez vajon nem éppen olyan önzés, mint mikor a pasi azt várja a nőjétöl, hogy fogyjon le és legyen olyan, mint a címlaplányok? Jó, hát legyünk őszinték: igen. Kimondom: önző vagyok. De azért mégis van némi különbség az én önzésem és a karcsúságot szajkózó egoizmus közt. Az enyém ugyanis kizárólag a saját vágyaimra épül, míg a másik egy trendkövető leképezés és nem igazi belső ízlés. Bár teljesen logikus, hogy az ember ideálját nem csak saját álmai, elképzelései határozzák meg, hanem a környezete is, mégis nyugodtan mondhatom, hogy engem soha senki, semmi sem befolyásolt, kizárólag saját tapasztalat, élmény és genetikai adottság révén szeretem a testesebb nőket. Mindig vannak demagóg és korlátolt „trendkatonák” akik azt képzelik, hogy egy izmos pasi kizárólag csak akkor imádhatja a ducibb lányokat, ha valami óriási csalódást szenvedett el egy tökéletes modell alkatú lánytól. Szeretném eloszlatni az ilyen automatikusan kibuggyanó aggályokat, ugyanis nekem semmilyen tapasztalatom nincs a vékony lányok terén. Na és ilyenkor szokott jönni a szokásos kontra, hogy biztos azért szeretem a husi nőket, mert lemaradtam a non plus ultra vékony csodákról és a duciknál találtam menedéket. A másik megjegyzés meg úgy szokott szólni, hogy: "Mire föl szólom le a karcsú nőket, ha még nem is voltam egyel sem???" Nézzétek én nem szólom le őket, nem is ellenük irányul a blog. Nincs semmiféle fájó csalódásom, ami miatt kiábrándultam volna belőlük. Ha mondjuk elmész lakást venni nyilván nem azért fogod megvenni az X lakást, mert már laktál benne. Ugye nem kell ahhoz gyilkosnak lenni, hogy eldönthesd jó vagy rossz dolog-e az emberölés. És nem azért nem szoksz rá a drogra, mert már egyszer padlóra küldött. Jó esetben az embernek érzéke is van ahhoz, hogy mit akar csinálni és mi az ami kell neki, mi az ami nem. Mióta nemi éretté váltam, azóta kizárólag a dundi lányok tetszenek és csak ilyen lánnyal voltam együtt. Mondhatni ezzel a beállítottsággal születtem. Ezért merem azt állítani, hogy ez a fajta önzés, sokkal hitelesebb és őszintébb, mint azé a „NyúlBéla” csávóé, aki a tendi férfimagazinok oldalain pózoló „NyúlBélánéra” áhítozik. Ha egy ilyen „Bélagyerek” meglát egy természetes szépségű, húsos lányt, aki annyuci házikosztján nőtt fel és a fősuliról hazamenet a „Meki-ben” szokott ebédelni na mit csinál? Zsigerből fújolni kezd, mert a leányzó nem üti meg egy címlaplány tökéletes (amúgy számomra baromira érdektelen) alakjának szintjét. Egy husi lány olyan ősi vágyakat ébreszt bennem, amik számomra sokkal fontosabbak annál, hogy vajon megfelel-e a közízlés és a trend követelményeinek. Már korábban is leírtam, hogy kedvelem a nagy dolgokat. Talán az sem véletlen, hogy a gyúrás mellett tettem le a voksom, mikor anno nekiálltam a rendszeres sportolásnak. Őszintén szólva két célból akartam egyre izmosabbá válni. Az egyik az, hogy fantasztikus érzés, mikor érzed ,ahogy fokozódik az erőd és vele együtt az izmaid mérete ,másrészt meg valahol ezzel akartam a ducibb lányoknak bebizonyítani: tévednek mikor azt hiszik, hogy egy jómódú, igényes, kigyúrt pasas kizárólag a trendi cicákra izgul. Hála istennek ez nálam pont fordítva van. Én csak a testes lányok láttán tudok elismerően csettinteni. Nálam ez egy megszállottság. Persze tudom, hogy hol a határ. Eszemben sincs a barátnőmet a szétdurranásig felhizlalni, pontosan tudom, hogy egy szint után a zsír egy nőnél egészségügyi problémákat is okozhat. De ez a szint nem ott van ám gyerekek, ahol a diéta mágusok megjelölik. Egy 70-80 kilós lány, sőt olykor ennél kicsivel kövérebb is lehet bőven egészséges, anélkül, hogy ebből bármi baja is származna. Én kifejezetten élvezem, mikor a barátnőm jóízűen eszik és közben a hurkái szépen kidudorodnak a topja alól. Az ilyen reggelizések és ebédek amellet, hogy ízletesek, még izgatóak is tudnak lenni. Aki egy kicsit jártasabb az interneten és szereti husi lányokat, az rábukkanhat egy olyan jelenségre, amikor a lányok nem a fogyásukról írnak blogot vagy raknak föl képeket, hanem a hízásukról. Büszkén és kéjesen mutogatják , markolásszák egyre vastagodó zsírpárnáikat, miközben legtöbbször valami kalóriadús süteményt habzsolnak. Én nagyon csípem ezeket a fotókat. Izgatónak és szexinek találom, ahogy ezek a fiatal lányok nem a vékonyságukat, hanem a testükön gyarapodó hájat mutogatják.

Az egyre hurkásabb hasuk, ahogy a zsír puha tárházává válnak;
A nagy, zsíros popsijaik, ahogy kibökik a látóteret;
A nagy húsos combjaik, ahogy „fokságban” tartják duci puncijukat: mind- mind a szexualitás,a pajzánság,a falánkság jegyei. E három szó emeli a husi nőt oly egyedien izgató szintre...
 

 

Szereted a hájas csajokat! Akkor ezt ne hagyd ki!!

A bejegyzés trackback címe:

https://zsircsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr72983259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zolika211 2009.03.06. 16:27:50

Az hardcore Csabi!:) Úgy látom, mostanában sokat gyúrhatsz, nekem akkor szokott ennyire felmenni a tesztoszteron szintem, ha edzek és közben látom a sok hülye-de isteni testű- csajt, akik épp próbálnak lefogyni:P

kitten25 2009.03.06. 21:03:17

igazi hedonizmus ... :D

Danifantasy 2009.04.24. 17:29:00

Nem tudnál írni vagy még képet mutatni a 4. és a 8. képen látható lányról? Érdekelne.

xndkng1423 2011.06.07. 13:06:18

Imádom a husis csajokat. A párom is édes husi, egyszerűen nem tudok betelni vele!