Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Manapság egyre több világméretű kampány folyik az elhízással szemben. Amivel egyébként én magam is egyetértek. A probléma csak az, hogy a kampány elveszítette realitásérzékét és az orvosi szakvélemény összemosódott a szépségipar véleményével. Pedig a kettő köszönő viszonyban sem áll egymással. Köztudott tény, hogy az elhízás növeli bizonyos betegségek kockázatát és ez elegendő fegyvertény a vékonyságkultusz kezében, hogy a saját értelmezése szerint felhasználhassa az orvostudomány véleményét. A vékony női test egyeduralkodó szépsége azért tud ennyire magabiztos lenni, mert az indokok erősen manipuláltak. Sajnos az a helyzet kedves barátaim,hogy túl sok kémiát és biológiát tanultam ahhoz,hogy szimpla bulvár cikkekkel engem meg lehessen reformálni.
Nézzük csak, hogy mi is a háj. Elsősorban az emberi szervezet energiaraktára, feladata főként az igényeknek megfelelő mobilizálás. Egy egységnyi zsír energiatartalma az ugyanakkora mennyiségű szénhidrát vagy fehérje egység energiatartalmának több mint kétszerese. (1 g zsír = 38,9 kJ; 1 g szénhidrát = 17,2 kJ; 1 g fehérje = 18 kJ.)  Továbbá fontos a zsírszövet hőszigetelő szerepe,a mechanikai védelem a külső behatásokkal szemben. Most ne menjünk bele még a több tucat hormonális és egyéb biokémiai folyamatba, amiben szerepe lehet a zsírszövetnek.
Tehát a háj bizony szükséges és nem ártalmas dolog. Más kérdés, hogy hol,kinek és mennyi van belőle!!! Az elhízás egy olyan állapot (talán kevesen tudják ) amikor a test azért hoz létre zsírsejteket, hogy a savakat távol tartsa a létfontosságú szervektől, és ezzel gyakorlatilag megakadályozza azt, hogy a savak tönkre tegyék a szerveket.

                            A zsírszövet az életedet menti meg!
A túlsúly gyakorlatilag a tested válasza a nagymértékű savas állapotra.
Ha megnézünk pl. egy 165 cm magas 30 éves fiatal nőt,akkor a a BMI index szerint 68,5 kg-tól számít túlsúlyosnak,holott már 60 kilósan is van rajta bőven zsírpárna . Ez az alany 81 kilótól számít elhízottnak e számítási mód szerint. Ebből világosan kiderül, hogy bizony létezik normál BMI index mellett is felesleg. Én ezt esztétikainak hívom. A túlsúly pedig a normál index fölötti rész. De. És itt most álljunk meg egy percre. A BMI index egy nagyon általános és csupán tapasztalati módszer. Egzaktnak semmiképp sem nevezhető. Miért nem? Először is nem veszi figyelembe a csont és izomsűrűséget, nem veszi figyelembe a valós testzsír %-ot a zsigeri zsiradékot, az adott egyén genetikai adottságait. Plusz vagy mínusz  kg-os eltérések is lehetnek a számított érték és a valós testalkat besorolás közt. Mi ebből a konklúzió? Tudjátok az, hogy a szépségipar erős gazdasági befolyása révén a szakmaiság és a szubjektív megítélés összemosódott. Pedig teljesen nyilvánvaló, hogy az esztétikai kérdés nem egyenlő az egészségügyivel. Ha egy lányon van pár hurka attól ő még orvosi értelemben  nem túlsúlyos, a szépségipar szerint viszont igen. El tudnátok ti képzelni a mai divat mellet egy normál testalkatú 165 cm magas 65 kg-os nőt modellként? Tudjátok, hogy milyen sok zsírpárna van egy olyan nőn,akinek a magassága megegyezik a testsúlyával? Na és itt van az óriási csúsztatás, miszerint a felesleged miatt idővel halálos beteg leszel. Úszógumik és párnák teljesen normális BMI-vel rendelkező nőn is lehetnek, ha az indexhatár felső 3/4 részébe esik. Tehát van esztétikai felesleg és van egészségügyileg kockázatos túlsúly. A kettő távolról sem ugyanaz. Viszont egyénenként változó, hogy egy adott zsírtöbblet milyen hatással bír a szervezetre. Lehet 50 és 70 kilós nőként egyaránt rossz fizikummal és jó fizikummal rendelkezni. Az esztétika tehát nem egyenlő az egészséggel. A másik dolog: Esztétika? Teljes mértékben szubjektív, kivéve az aranymetszés szabályát. A harmónia és szimmetria az esztétika alapvető pillérei. Ezektől eltekintve az,hogy mi esztétikus számunkra nagyban függ saját jellemünktől,életfelfogásunktól,nemünktől,génjeinktől,környezetünktől,külső hatásoktól stb.. Nem értek egyet azzal, hogy egy nagyobb popsi vagy párnás női has nem esztétikus. Ki mondta ezt? Marilyn Monroe pl. a mai röhejes felfogás szerint túlsúlyos nőnek számítana,holott a világtörténelem egyik legnagyobb szexszimbóluma volt. Férfiak millióinak álma. Az az esztétikus, amit annak látsz és nem az, amit annak lát mindenki. Sokan mondják ,hogy a háj azért nem szép,mert a TÖBBSÉG így gondolja. Ugyan már. Hányszor fordult elő, a történelem során, hogy a többség rosszul gondolt valamit? Hányszor vezetett háborúkhoz, viszályhoz az egyöntetű bólogatás? A szépség igenis sokoldalú fogalom. Nincs olyan, hogy csak a vékony nő vagy csak a telt nő szép. Az én felfogásom szerint a telt és a vékony is lehet szép és taszító. A szép duci lány és a szép vékony lány közt a háj a különbség és a szépség ami közös. Szépek, csak másként!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://zsircsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr73290804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.