Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

 

Sziasztok!
 
Nem tudom, ti hogy vagytok vele,de számomra kezdenek  érdektelenné válni a magyar szórakoztatóipar ill. a magyar média termései. Mintha az elmúlt évtizedben kipukkadt volna az értékteremtés lufija. A médiák mostanság harmatgyenge pótcselekvésekkel és az alacsony színvonalat mindinkább alulmúlni akaró versengéssel próbálnak a felszínen maradni. Egyébként inkább több, mint kevesebb sikerrel. Ha 10-15 évvel ezelőtt megnéztem a magyar sztárokat,a magyar előadókat,tévés szereplőket,sokszor jóleső bizsergés fogott el tőlük. Mindig tudtam kicsit megborzongani a produkciójuk láttán. A mai sztárok is képesek hidegrázást kiváltani belőlem,csak éppen negatív értelemben. Ja egyébként mindjárt helyesbítenék is,mert manapság már celebekről beszélünk,ami a sztár továbbfejlesztett,modernizált és még kommerszebb változata. Egyébként ez a névváltás is jelzi,hogy itt minőségi ugrás volt,csak negatív előjellel. A sztár az egy elérhetetlen szimbólum,egy bálvány míg a celeb amolyan erősen lebutított „Lengyelpiaci árú.”
Siralmasan sz*r a mai szórakoztatóipar. A legszomorúbb benne az,hogy nem is kell olyan régmúltra visszatekinteni,máris sokkal komolyabb és színvonalasabb alkotásokat tudok felidézni. Emlékszik még valaki a Friderikusz Show-ra? Emlékeztek még a rendszerváltás utáni első trendi pop formációkra? Volt itt Baby Sisters, jó kis light-os zenék,mint a pl. a Carpe Diem,az akkor még népszerű slágereket nyomó Ámokfutók,a filozófikus Ákos,a még virágzó Edda,az egyedien bunkó,de mégis szerethetően genya Ganxsta,a röhögni való Besenyő Pista bácsi meg még egy rakás jó kis egyedi alkotás,amiből mára már szinte semmi se maradt. Ezt persze lehet azzal magyarázni,hogy biztos megöregedtem,meg retro feelingem van,de azért ez nem ilyen egyszerű. Elég messze vagyok még a 4. X-től és ezek a kis retro cuccok még nem nevezhetők túl réginek. Az elcsesződés a reality műsorok korszakával indult,mikor a szórakoztatóipar mágusai rájöttek arra,hogy igazából nem kell a közönségnek nyújtani semmit,elég ha látjuk,hogy civilben ki mekkora balfasz vagy hülye picsa és ez is tökéletesen kielégíti az igényeinket.
Nem tudom ki a hibás,hogy mi volt előbb a tyúk vagy a tojás,de a közönség azóta is eszi a sz*rt és hát elég jó ízzel. Én nem bántanám a bulvár médiákat,se a kereskedelmi tv-ket,hisz a pénz ott van nem máshol. De ha már van,nem ártana néha valami értékelhetőre költeni vagy nem?
Most pl. nagy X lázban ég az ország. Ebben a műsorokban végre van némi fantázia és változatosság, ami elég nyilvánvaló az előadók sokféleségéből adódóan. A többség szívesen néz ilyen műsorokat, hisz sokan szeretjük a zenét,a jó dalokat és tehetséges énekeseket. Nekem pl. tetszik, hogy esélyt adunk az ismeretlen tehetségnek,hogy szinte bárki fiából-lányából lehessen sztár vagy elismert előadó.
A bibi csak az, hogy ezek a felkarolt tehetségek idővel rendszerint bugyuta celebbé degenerálódnak vagy hamar a süllyesztőben végzik. Én nem rajongom a kereskedelmi tévékért,de ezt a műsort a jó színvonal miatt figyelemmel kísérem. A versenyzők valóban tehetségesek,némelyik igazán őszinte és szeretni való jelenség,épp ezért máris egy hihetetlen nagy dilemmát véltem felfedezni a műsorban. Már az elmúlt válogatások során,de sajnos még most is folyamatosan látom a zsűri tagjaiban a lelkiismereti hánykódást. A dilemma pedig az,hogy valóban a tehetséget kutassuk vagy inkább a kommerszitás,az eladhatóság, a populizmus költséghatékony elvárásainak tegyünk eleget? Félek,hogy az utóbbi. Ahogy halad előre a verseny,látni,hogy az egyéniségekből egyre inkább egyéniségvesztett,kommersz,lemásolt, megcsinált sztárok lesznek. 
    Ezt csak ezért mondom el nektek,mert ez kommerszitás az egész életünket megfertőzi. Tudjátok,hogy utálom a felszínes sz*rságokat,ezért nekem „bár nagyon bánom” de MyVip-es oldalam sincs és remélem nem zakkanok meg,hogy egyszer majd igényem legyen rá. Viszont az egyik ismerősömnek,meg néhány internet szemetét gyűjtögető oldalnak köszönhetően sikerült némi ismeretanyagot elsajátítanom pl. a mai tini lányokról. A tapasztalat nem semmi barátaim! Én kérek elnézést a nevükben is mindenkitől,főként a saját szüleiktől. Én még ennyi pucsító,szopós szájú celeb pofájú iskolás picsát nem láttam soha. Ok, 21. század,ne legyünk naivak,de akkor is bakker,hát miféle kis kurvák ezek? Saját apjuk,anyjuk nevelte őket,vagy tán Kelemen Annácska porontya mind? Nem gondoltam volna,hogy már ennyire megöregedtem,de mikor én voltam kamasz srác,hát mit mondjak mások voltak a lányok. Némelyikre úgy néztünk,mint valami elérhetetlen,szépséges hamupipőkére. Meg akartuk hódítani őket,virággal,verssel,csokival,azzal,hogy jó sportolók voltunk,meg jól tanultunk,táncoltunk szóval volt valamiféle szint na. Képzeljük el,hogy most vagyok 16 éves és engem ezek a kis picsák vesznek körül. Sanszos,hogy elhánynám magam tőlük. Őszinte legyek? Meg tudom érteni a mai fiúkat,mikor csak annyit tudnak hozzájuk fűzni: „De megbasználak….” Kell ezen csodálkozni? Ha kommersz és ócska az áru,a vevő miért legyen elegáns? A csajok 15 évesen celebkurvák akarnak lenni,a fiúk meg emeletes bunkók. Hol itt a gond? Logikus egy rendszer. Metroszexuálisok, pénzes juppik,30-asnak kinéző tini kurvák. Pont,ahogy Döglégy barátom mondta: „Isten hozott nálam öcsém, ez a való világ,pénz,drogok, fegyverek,na meg a pinák.”- De kedves gondolat.. Csakhogy már a drága Döglégy is egy régimódi tatává redukálódott,hisz a mondókáját nem éppen a tizenévesekre szabta... Feje tetejére állt itt minden. Emlékszem a régi középsulis csajokra,meg az egyetemista lányokra. Mennyi igazán csinos,szerethető leányzó volt köztük. Nem áhítoztak a 18.  szülinapjukra szilikon cicikről vagy Karácsonyra zsírleszívásról,sportkocsis stricikről,nem akartak a weben kislányként vetkőzni,nem voltak mindjárt depressziósak,ha nem úgy néztek ki,mint egy aktuális címlaplány. Akkoriban még nem Lady Gagában vélték felfedezni a nőiesség mintaképét. Igazi szép csajok voltak,bájos,szép arcú lányok. Jó tíz éve még nem ment ritkaságszámba a hosszú barna,vagy szőke festetlen haj,ízléses smink.
Ha meghívtad a lányt vacsorázni,nem számolgatta a kalóriákat és az ágyban fel sem merült,hogy ciki lenne a hája. Szép, természetesen nőies külsejű lányokkal jártam,ja és az ágyban mind jó kis husika volt. Ma ezek a lányok,mind betegesen fogyókúráznának,míg végül le nem fogynak. Szóval egy elég hiteles világban éltünk. Haha, mit foglalkoztunk mi még a pénzzel,meg az ilyen celeb faszságokkal. Pénzünk nem is volt,csak az a sárm ami belőlünk jött vagy nem jött. Pár virsli,egy kis vadász,némi humor meg egy forró tánc elég volt arra,hogy jobbnál-jobb csajok akadjanak a horogra. És ezek igazi szerelmek voltak,nem csak dugásról szólt a dolog,benne volt a naivitás és az élet minden apró kis csodája. Sajnálom a mai kamaszokat. Nagyon hamar fel kell nőniük,ráadásul teljesen torz és beteg impulzusok által.
Akár durvábban is fogalmazhatnék: torzszülötteket nevel a társadalom. Ebben a médiának óriási a felelőssége. De úgy látszik,hogy torzszülötteket gyártani sokaknak kifizetődő dolog. Mindegy,ez úgyis csak rosszabb lesz míg nem egyszer csak robban a bomba... A mai lányok teljesen a kommerszitás, a felszínesség áldozatai. Milliónyi fórum,ahol alig 20 éves csajok osztják egymásnak az észt fogyókúrás tanácsokban. Szexuálisan éretlen,net pornón felnőtt hülye gyerekek,akik minden szép,nőies lányt „ledagadtoznak,lemangalicáznak”. Szóval megint csak örülni tudok,hogy már elmúltam 30 és már megtaláltam az igazi nőt. Ezek a fiatalok nem tudják mi a jó,nem tudják mi az élet sava-borsa. Egy teljesen mű,virtuális,kommersz világban gondolkodnak,ahol mindent lehet következmények nélkül,ahol semmi nem számít csak a pénz, a kielégülés,az élvezetek, a felszínesség és a brutalitás. Kész vicc mikor buzeráns kinézetű hülye gyerekek és címlaplányokon nap,mint nap legelő nyegle csávók kinyilatkoztatják,hogy milyen undorító látvány egy husi lány és erre a lányok mint valami agyatlan kis kapirgáló tyúkok őrült fogyókúrákba kezdenek,hogy megfeleljenek a kommersz igényeknek. Na de lányok. Tudom,hogy egyeseknek nehéz a gondolkodás,de ne hagyjátok már magatokat  „elpicsásítani”. Húzzuk már kicsit feljebb a színvonalat! Egy lány nem attól szexi,hogy olyan,mint egy tökéletes sztárkurva. Például egy ízléses,csinos husi lány sokkal nagyobb eséllyel indul,hogy egy valamire való,rendes fiút találjon,mint az a csaj,aki leragad a celebszinten. Sokszor olvasom teltebb lányok írásait,hogy mennyire el vannak keseredve,mennyire irigyelik a trendi libák külsejét és azokat a pasikat,akik rájuk buknak. De ez hülyeség. Először is erre szokták azt mondani,hogy: „az olyan is,annyit ér..” Akkor meg? Hosszútávon sokkal többre megy egy természetes szépségű,nőies külsejű lány,mint egy trendi szuka. Egyébként a tökéletességet,a kommersz szépséget nagyon hamar meg lehet unni. Miért van az,hogy a legtökéletesebb alakú nő és a legjobb kinézetű pasi páros soha nem hosszú életű? Azért, mert mindketten csak saját magukba szerelmesek és nem a másikba.. Ezek az ún. kirakatkapcsolatok. Én ezt meghagyom nekik. Én maradok a jó kis retro világomban. Amilyen modern életet élek,senki nem gondolná,hogy belül mennyire „nosztalgikus” személyiségem van. Nem igaz,hogy belül is kommerszé kell válnod ahhoz,hogy felvedd a ritmust a mai világban. Mivel egyre több a trendi külsejű nő és egyre jobban terjed a felszínes tökéletesség,mindinkább felértékelődik egy egyszerű,természetes szépségű lány. Egyre többen menekülnek vissza a hagyományos nőiesség világába,ahol pl. nem ciki,hanem szexi egy párnás,puha ,női test. Sokan vágynak vissza a szex igazi gyönyöreihez,az őszinte szenvedélyekhez,amikor megőrülsz a szerelmed minden porcikájáért,gátlástalan élvezettel simogathatod,markolászhatod a lány forró,husi testét,miközben ezt ő kéjes sóhajtozásokkal nyugtázza neked. Ja-ja. Végül így lesz a természetes női bájból kuriózum és így fullad érdektelenségbe megannyi tökéletes szépség. 

A bejegyzés trackback címe:

https://zsircsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr242410422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kukikaa1986 2010.11.07. 01:55:00

Én kb. abba a korosztályba tartozom most, mint amiről te írtad a bejegyzést hogy milyen más volt akkor, amikor te voltál annyi. Kissé eltúlzod a helyzetet, ennyire azért nem tragikus az állás, sőt... olykor megjelenik egy-egy reménykeltő irányzat is, ugyanakkor kétségkívül igaz, hogy olyan káros tendenciák is mutatkoznak, amik a jövő nemzedék minőségét negatívan befolyásolják.

Ilovechubbygirl 2010.11.08. 21:29:38

Szia!

Nem gondolnám,hogy eltúlzom a helyzetet. Persze ok,aláírom,hogy nem minden fiatal olyan,amilyennek itt lefestettem a dolgot. Nyilván te sem,mint ahogy sokan mások sem. Nem általánosítanék. Nekem is vannak kellemes tapasztalataim. Ismerek pár 18 év körüli srácot és egy-két lányt is,akikkel pl. elég jóban vagyok főként azért,mert valamiféle érettebb pasi példaképet látnak bennem és nagyon jól el tudok kommunikálni velük. Én inkább az irányról beszéltem,ami adott és nem vonhatod kétségbe,hogy az lesújtóan ócska és kommersz. A trend messze nem az,amit te vagy én képviselek.

Viktor1988 2010.11.11. 01:39:42

Véleményem szerint ez egyáltalán nem eltúlzó, sőt talán még finoman is lett megfogalmazva. Amit manapság lehet tapasztalni a fiatalokkal kapcsolatban az lesújtó. Én se vagyok öreg a 22 évemmel, de a néhány kivételtől eltekintve a mai fiatalság el van hülyülve/hülyítve teljesen. És nem csak a fiatalok!
Olyanokat olvasok sokszor, hogy majdnem megőrülök.
Egyáltalán nem, vagy csak finoman telt hölgyeket is kövérnek és bálnának titulálnak különböző fórumokon, oldalakon. Egy példát szeretnék, csak említeni. Nyilván ti is ismeritek Beyonce Knowlest, aki véleményem szerint egyáltalán nem telt, egyszerűen csak formás teste van és van feneke.
És miket írnak sokan róla? Hogy kövér és fogynia kéne stb.
Ezek után akkor mit gondolnak egy valóban telt nőről, akin ráadásul már háj is van?! Ami még dühítő, hogy sokszor ilyen pöcsfej "30kg vas ággyal" emosok kötnek bele a telt idomokba, akik nem is nevezhetőek férfinak. Először mindenkinek a tükörbe kéne nézni mielőtt másokat kritizál! Én imádom, ha egy nő telt és hájas a hasa, nagy feneke van, húsos combjai és kerek mindene! Én megélem és vállalom ezt, mert már 4 éve egy imádni való husi csaj a barátnőm, akire nagyon büszke vagyok. Tudom, hogy nem sokat ér, de én is veletek együtt, akik szeretitek a hájas csajokat küzdök a mai trend ellen.
A világot, csak kis lépésekkel lehet megváltoztatni, de azokat meg kell lépni! Mindenki csak a saját körében, ameddig elér a keze vállalja magát és tegyen valamit,valami jót!
Te Ilovechubby pontosan ezt teszed, ezért szeretnék gratulálni ehhez a bloghoz és sok sikert kívánni a továbbiakhoz!

Ui.: remélem még sok hájas csajról láthatunk itt képeket!

A Föld márpedig lapos 2010.11.11. 08:54:39

"Először mindenkinek a tükörbe kéne nézni mielőtt másokat kritizál!"

Általában azok kritizálnak durván másokat, akik maguk sincsenek békében azzal, amit a tükörben látnak, találnak. Ha rendben van az önbizalmad, akkor nem kell mások szapulásából felépítened önmagad. Szóval a hangos kritizálók (legtöbbször hangemberek) pont nem fognak vélemény formálás előtt a tükörbe nézni. Ha mégis, akkor csak durvábbak lesznek utána.

Viktor1988 2010.11.11. 09:23:21

"Általában azok kritizálnak durván másokat, akik maguk sincsenek békében azzal, amit a tükörben látnak, találnak. Ha rendben van az önbizalmad, akkor nem kell mások szapulásából felépítened önmagad. Szóval a hangos kritizálók (legtöbbször hangemberek) pont nem fognak vélemény formálás előtt a tükörbe nézni. Ha mégis, akkor csak durvábbak lesznek utána."

Ebben igazad van. Először mindenkinek saját magát kéne rendbe tenni, mert amíg valaki önmagával nincs jó viszonyban addig a világgal és az emberekkel sem lesz.
Ezért a tükörbe nézésnek egyfajta komoly belső önvizsgálatnak kéne lennie, ami elsősorban nem is a külsőségekről, hanem a belső felébredésről,ami szerintem egyszerűen csak annyit jelent, hogy elfogadjuk magunkat és ezáltal másokat is. És tiszteletet, felelősséget gyakorlunk.

Ilovechubbygirl 2010.11.11. 18:43:38

Szia Viktor1988!

Jó volt olvasni ,amiket írtál. És köszönöm,hogy megdicsérted a blogot. Az utóbbi hónapokban már nem tudtam vele olyan rendszerességgel foglalkozni,mint azelőtt. Igyekszem kicsit több időt szakítani rá. Tehát hamarosan lesznek "hájas csajokról" fotók. Te is tudhatod,hogy egy szexi,husi lány mellett nem igen írogat az ember,mert bűn lenne nem vele foglalkoznod,miközben ő ott van karnyújtásnyira melletted. Általában munka közben „sztereóban” szoktam blogolni.
A neten is ilyenkor böngészgetek fotókat,hogy legyen mivel színesíteni és izgatóvá tenni a témát. Te kb. 10 évvel vagy fiatalabb nálam és tetszik az őszinte megnyilvánulásod. Amit külön díjazok,hogy nyugodtan ki merted mondani a "hájas” szót.
Amikor a blog címén gondolkodtam,sokat hezitáltam azon,hogy a duci,dundi vagy husi szót válasszam. Végül direkt a "hájas" mellett döntöttem,mert ez így sokkal hitelesebb és átütőbb,mint finomítani,puhítgatni a dolgot. A dundi,duci kissé megalkuvó és kicsinyes.. Szeretem használni a „hájas” jelzőt. Pl. a barátnőm teljesen beindul a szó használatától. Mikor azt mondom neki: "megpuszilgatom a hájadat,de jó megmarkolni a hájas feneked,lovagolj még Baby,imádom,hogy lazán remeg a hasadon a háj,ilyenkor teljesen kész van,olyan tud lenni,mint egy nőstény állat,annyira élvezi a dolgot. Érdekelne,hogy a te barátnőd pl. az oldalamon látható lányok közül melyikre hasonlít a legjobban?
Ami meg a téma szélesebb társadalmi spektrumát, az általános "gagyiság" elleni harcot illeti: az már sokkal nehezebb ügy. Az a baj,hogy az emberek többsége idővel vagy belesimul az átlagba vagy,ha nem simul bele,akkor meg élete végéig gátlásos emberként titkolja a valós nézeteit. Több olyan ember kell,akinek nem okoz problémát,ha van határozott ellenvéleménye pl. a divattal szemben.

Viktor1988 2010.11.11. 20:43:59

Szia Ilovechubbygirl!

Érthető, hogy csak ritkán írsz új bejegyzést,ahogyan írtad is egy szexi husi mellett nem akar az ember mással foglalkozni!
Érdekes,amit a "hájas" szóval kapcsolatban írtál. Én voltam úgy, hogy nem mertem ezt a szót használni, de amikor megismertem a barátnőmet és átéltem vele azokat a gyönyöröket, amikről te is szoktál írni,akkor ez megváltozott. Azóta ez egy szexis és dicsérő szónak számít nálam.
Az én barátnőm is szereti, ha használom ezt a szót, sőt Ő is szokta, ha felakar izgatni. Úgy beszél magáról mint egy hájas szexbombáról. :)
Ő egyébként erre a lányra hasonlít a legjobban, csak az én barátnőm hasa hurkásabb és hájasabb, bár lehet, hogy a képen szereplő hölgynek is, csak nem látszik a fűzőtől. www.imagebam.com/image/e53f0099028965

Köszönöm, hogy reagáltál a hozzászólásomra! Rendszeres olvasója vagyok a blogodnak. Nagyon sok élvezetes és kellemes percet kívánok Neked a kedves barátnőddel!

Ilovechubbygirl 2010.11.12. 09:50:52

Szia Viktor1988!

Ha a barátnőd a belinkelt fotókon látható lányra hasonlít,akkor ő "kegyetlenül" szexi lehet.
Ennek a lánynak jó vastag, párnás combja és feneke van. Van ott némi narancsbőr is. De az is izgató....

Viktor1988 2010.11.12. 14:00:28

Szia Ilovechubbygirl!

Az oldaladon fellelhető hölgyek közül rá hasonlít a legjobban a barátnőm.
Ő is ilyen párnás fenekű és combú.
Én egyébként popsi és comb mániás vagyok.
Viszont, amit még nagyon imádok a barátnőmön az a hurkás, hájas hasa.
Egyébként szívesen mutatnék képeket a páromról, mert úgy egyszerűbb lenne, de hát most így is letudtam írni végül is, hogy nagyjából, hogy képzeld el.

Ilovechubbygirl 2010.11.14. 19:24:31

Szia Viktor1988!

Örülnék ha küldenél pár képet a barátnődről erre: csaba3798@freemail.hu címre. Persze arc nélkül,ha neked ez így megfelel. Cserébe én is küldenék az enyémről párat. Jó lenne kissé kibeszélnünk a dolgot,ha van kedved...

ciluvagyok 2010.11.15. 00:45:03

Halihó fiúk!
Ismét hozzátenném a magamét :)
Érdekes, hogy amikor "véletlenül" fogytam 10 kilót mindenki máshogy reagálta le. Van aki szerint sokkal nyúzottabb voltam, mások szerint úgy minden sokkal jobb rajtam... Ha belegondolok, semmiféle forma nem létezik, ami MINDENKINEK megfelel és tetszik.
Egyik barátnőm rettenetesen piszkafa, van benne valami csetlő-botló kamaszos báj, én meg a kis pufirizsa aki nem bírok ki egy percet se mosolygás vagy nevetés nélkül. És ő is tetszik az embereknek, én is tetszem. A kulcs az, hogy ne akarjuk senkinek megmondani a frankót, hiszen az én kis piszkafa barátnőm ugyanolyan csúcsszuper ember mint bárki más, ugyanolyan lelkes rajongói vannak mint nekem. A világ sokszínű, soktestű, ha valaki gebe, az is csodaszép, ha görbe orrú, az is szép, ha inas a nyaka, az is szép, ha marnivalóan vastag a combja, az is szép :)
Ha valaki a műanyag satnyára esküszik, ám tegye, több husi marad nektek :)

Pufi - Puff 2010.11.20. 14:12:01

A beírás nem lett eltúlozva. Sőt. Én a magam 20 évével is így látom a dolgokat, akkor a nálam idősebbek...engem sosem fogtak szigorúan a szüleim, mégis normális ember lett belőlem. Soha nem bántottam másokat...annak ellenére, hogy már óvodás koromból is csak egy emlék maradt meg, hogy ( mért is ne) a dagadtságommal piszkáltak. És? mit értek el vele? Nulla önbizalom, nulla nőiesség érzés...felkértek fotózásra már, de nincs lelki erőm, hogy igent mondjak. Mert belém itatták, hogy fotózni csak a soványakat lehet...a szépeket...és evvel hányan vannak így rajtam kívül??Hány lányt aláznak meg manapság a társai, mert nem 30 kg vasággyal együtt?
A fiúk meg ( szándékosan nem férfiak ) manapság...hányszor látni manapság, hogy valaki rózsát visz az első randira? Ma már inkább óvszerrel készülnek...na már ha van első randi. Vacsorameghívás? Séta? Hosszas beszélgetések???Ne vicceljünk...ma a diszkóba kell ismerkedni...ott ugyanis tényleg tartós, érzelemalapú kapcsolatok köttetnek, nemde?
Én a páromat 13 évesen ismertem meg egy táborban, 14 éves korom óta együtt vagyunk, és soha jobbat nem kívánhatnék. És mi az első kérdés, amit feltesznek az emberek, mikor megtudják mióta vagyunk együtt...? És hogy bírtad ennyi ideig? Na ez itt a baj...a bír szó eleve rossz. Egy jól működő kapcsolatot nem bírni kell, hanem megélni, őszíntén, szerelemmel, és szeretettel. Ma meg csak bírják az emberek a kapcsolatokat. Sok felnőtt, érettebb, idősebb ember nem bír ki ennyi időt a másik mellett. Mert nem tudnak alkalmazkodni, csiszolódni a másikhoz. És ez a legfontosabb. Tolerancia...ami nem csak a párkapcsolatokból, hanem az életből is hiányzik. Nem kell, hogy mindenkinek tetszen a soványság...nem kell, hogy mindenkinek tetszen a duciság...csak viseld el a másikat, ne akard megváltoztatni...had legyen olyan, amilyen...nem kell tömegcikket csinálni az emberből...mért legyen mindenki ( hogy a beírásra utaljak) Lady Gaga? Akkor már inkább rám hasonlítsanak...:D Pusszancs..:) És fő a vidámság...mosolyogni...hajrá...:)

Ilovechubbygirl 2010.11.20. 20:34:58

Kedves Pufi!

Nagyon tetszett,amit írtál. Nagy kincs manapság egy olyan lány,mint te. Nem is ragoznám tovább. Legyetek a pároddal örökké boldogok!

Pufi - Puff 2010.11.24. 20:32:45

Köszi szépen Ilovechubbygirl! Nektek is viszont kívánom! És várom a további bejegyzéseidet...imádom őket:)

Ilovechubbygirl 2010.11.25. 01:14:06

Kedves Pufi!

Csak azt nem tudom,ha megnősülök,mert pár hónap múlva igen,akkor ki fogja tovább vinni a blogot? Kár lenne érte. Ha több ehhez hasonló oldal lenne,akkor nem izgatna a halála. De nincs. Majd,ha jön a gyerek még nehezebb lesz írnom. Így is baromi nehéz. Mivel rengeteg a munkám laptop mellett,ezért tudom ezt csinálni. Egyébként családos pasiként nem hiszem,hogy majd folytatnom kéne és erkölcsös lenne. Amúgy a párom tud róla. Egyszer véletlenül rátalált az oldalamra és elolvasgatott pár bejegyzést. A nőknek tényleg van hatodik érzékük!!!!! Egy este éppen dumáltunk az ágyban és ő megkérdezte,hogy szoktam-e a neten írogatni kövér lányokról? Hmm,kegyetlen elvörösödtem,szerencsére a sötétben nem látszott. Nem tudtam hazudni,béna vagyok én ehhez. És tudod mi lett a vége? Beszéltünk róla pár percig,mire annyira felizgult a dologtól,hogy letepert... Annyira kellemes csalódás volt. Úgy viselkedett,mintha azt akarná bizonyítani: "Figyelj te kéjenc pasi,szereted a húsos csajokat? Akkor gyere,majd én mutatok neked élvezni valót..... És azóta igazán őszinte a szex köztünk. Tudjuk a másik titkos vágyait.. Ezeket sok kapcsolatban soha se beszélik ki a párok. Pedig ettől működik és ettől lesz gátlástalan az együttlét,ha ténnyleg tudod,hogy a másik mit szeret!!!! Rejtélyesség?????????? Az hülyeség. Az csak a kapcsolat elején izgató,de később már hátrány és veszélyforrás.....

A Föld márpedig lapos 2010.11.27. 07:57:10

Tiszta szívből gratulálok a közelgő esküvődhöz!

Miért érzed úgy, hogy utána már nem lenne erkölcsös vezeti a blogot? Az, hogy kevesebb lesz az időd, az tiszta sor, de az erkölcsi részét nem annyira értem.

Viktor1988 2010.11.27. 11:24:41

Kedves Ilovechubbygirl!

Én is gratulálok a közelgő esküvőtökhöz!
Nem jó azt olvasni tőled, hogy esetlegesen nem írod tovább ezt a blogot. Értem, hogy az idő szűke miatt problémás megoldani, hogy menjen ez az oldal, de remélem, hogy még átgondolod ezt a dolgot!
Ami az erkölcsi részét illeti, hát ezt neked kell érezned és tudnod,hogy mi meddig vállalható. Ez egy egyénenként változó kérdés.
Az én szerény véleményem az, hogy az esküvő csodálatos dolog és szent és számomra is nagyon fontos. Ugyanakkor nem hiszem, hogy annyira éles lenne a különbség az esküvőt megelőző és az azt követő időszak között erkölcsileg, vagy bármilyen más szempontból. Én több, mint négy éve vagyok együtt a barátnőmmel, már a kezét is megkértem és bár még nem házasodtunk össze, úgy tekintek rá, mintha a feleségem lenne. A házasság hivatalossá tesz egy kapcsolatot, ami egy nagyszerű érzés és egy olyan plusz tudat, ami talán még boldogabbá teszi az embert, főleg, ha a templomban Isten előtt is esküt teszünk.
Ez nagy dolog és hatalmas öröm, de ami bennem él, amit érzek a menyasszonyom iránt azt már az esküvő előtt is érzem,azért is tartunk esküvőt.
Tehát az erkölcsi része sem változik meg, vagy csak nagyon kis mértékben.
Természetesen az egész mondandómhoz hozzá tartozik a "szerintem" szó!
Remélem nem volt túl hosszú és unalmas, amit írtam!
Sok boldogságot Nektek!

Ui.: remélem menni fog a blog még nagyon sokáig!

Babyface01 2010.11.27. 20:00:51

Ilovechubbygirl, gratulálok én is az esküvőtökhöz, legyetek nagyon boldogok:-)
(Sokáig csak olvasni tudtam az oldalt, valamiért nem engedett belépni, de most végre sikerült...)

Kár lenne a blogért, ha nem lenne, az biztos. Mondjuk semmi közöm hozzá, az tény, de nem gondoltál arra, hogy mondjuk egy hasonló gondolkodású fiatalembert bevegyél a szerkesztésbe, ha már úgy érzed, hogy nem fér bele az idődbe? :-)
Viktor1988-at a hozzászólásai alapján (nem csak itt, a másik oldalon is olvasgattam:-)) simán el tudnám képzelni:-)
(Természetesen az erkölcsi rész az más téma, erre most nem térek ki, de ebben is megértelek)

Pufi - Puff Én átérzem, amiről írsz, szintén 14 voltam, mikor összejöttem a párommal, most 22 vagyok, voltunk külön is ezalatt, de nem találtam olyat, akivel ki tudtunk volna alakítani kapcsolatot, pont azért, amiről Te is írtál ("nem tudnak alkalmazkodni, csiszolódni a másikhoz"), nem ment.
Ne törődj másokkal, mit kérdeznek/mondanak, nem hiszem, hogy az jobb, mikor valaki hetente váltogatja a partnereit...

Na, most így ennyi, maradok hűséges olvasó továbbra is, remélem, lesz miért;-)

A Föld márpedig lapos 2010.11.29. 21:49:36

Pufi - Puff, azt Te vagy ott a képen?
Ha igen, akkor azt kell mondjam, hogy még női szemmel nézve is nagyon szép vagy.

Pufi - Puff 2011.01.03. 22:04:50

Sziasztoook! :)

Ilovechuddygirl!

Kb. valahogy én is hasonlóképpen reagálnám le, ha a páromtól ilyen szavakat hallanék, olvasnék. Mondtam már, ilyen szenvedéllyel csak kevés ember tud írni a nőkről. Gratulálok én is, és be kell valljam irigykedem is kicsit :) Csak huncut mosollyal persze. :)

A Föld márpedig lapos!

Igen, én vagyok, és köszönöm a bókot :) Az új képemen, remélem kiteszi, a párommal vagyunk. :)

Babyface01!

Én már nem is tudnám elképzelni az életem mással. Tökéletesen boldog vagyok, külön lakásban, minden nap főzhetek a páromnak, mellette ébredek, vele fekszek. Sokan mondják, hülye vagyok, hogy 20 évesen háziasszonykodok. De nekem ez nem teher...vagy gond...szeretem, és mindez természetes. Boldog vagyok akkor is, ha fáradtan kelek reggelente, mert gyakorlat lesz a sok tanulni való mellett, hiszen mellettem van... Nagyon sajnálom azt az embert, aki soha nem érezte ezt a boldogságot... amit a párom látványa, érzése nyújt, mikor kócosan, gyűrötten kicsoszog a konyhába reggelente. Nem kell, hogy mindig a nyakamban lógjon...az is megnyugtat és boldogsággal tölt el, ha tudom, hogy a szomszéd szobában van. De érzem, hogy itt van. És nekem ezt soha senki...senki nem adhatja meg, nem pótolhatja más.

Kicsit kapkodva írtam, nincs sok időm, de írok még...:) nem bírom úgysem magamban tartani:)

Pussz mindenkinek, duciknak és imádójuknak is :)
süti beállítások módosítása